Idáig jutottunk a második tanév végére

Miért kell a “szegény” gyerekeket táborozni vinni?
2018-05-27
Időutazás, avagy így tanulunk idén
2018-10-21

Idáig jutottunk a második tanév végére

Sokan kérdezik tőlünk, és persze mi is magunktól: miben mutatkozik meg a fejlődés, amiért dolgozunk? Milyen eredményeket tudunk felmutatni? Nőttek-e már a gyerekek esélyei a továbbtanulásra, a munkaerőpiacra való belépésre? Látjuk-e már, hogy van értelme a munkánknak? A válasz pedig röviden az, hogy igen, vannak szép eredmények, nőttek a gyerekek esélyei. A hosszabb válasz, hogy igazi, hosszú távú eredményt csapatban érhetünk el, együtt a gyerekkel, szülőkkel és tanárokkal. Van, ahol kiválóan működik a csapatmunka, máshol vannak benne döccenők, és olyan is van, ahol még sokat kell dolgozni rajta. Az eredmények azonban kézzel foghatóak már most is. Hogy hosszú távon mit váltanak ki, az néhány évvel később látszik majd igazán. Ha így haladunk, tudjuk folytatni a munkát a gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, akkor komoly változást érhetünk el az életükben. Második tanévünk eredményeinek és tanulságainak összefoglalója következik.

Ahogy az első tanév végén, idén júniusban is elkészítettük a gyerekek egyéni értékeléseit. Bizonyítvány helyett néhány személyes gondolatot arról, hogy miben látjuk az ő fejlődését, miben jó máris, és szerintünk miben érdemes még dolgoznia a további fejlődésért. Igyekszünk mindezekről év közben is beszélni, de így írásban különösen erős nyomatékot kap a pozitív visszajelzés, a dicséret, a bátorítás, a javaslat, hogyan léphet tovább egy nehéz helyzetből, és a cél újbóli kitűzése: akkor lehetsz sikeres felnőtt, akkor tudod megvalósítani az álmaidat, ha jók az eredményeid az iskolában.

A tavalyi értékeléseket visszaolvasva, és az újakon dolgozva láttuk meg mi is igazán, hogy egy-egy gyerek micsoda fejlődésen ment keresztül a két tanév alatt. Ezek az eredmények nem mindig érdemjegyekben mérhetők, vagy nem mindig olyanokban, amit az iskolákban könyvjutalommal, igazgatói gratulációval ismernek el. Pedig ugyanolyan, ha nem nagyobb munka van mögöttük, amit sokszor ellenszélben, dorgálást, oda nem figyelést, megbélyegzést, kiabálást, bántást, bántalmazást – kinek mit, kitől és milyen arányban – eltűrve kell elvégezniük ezeknek a gyerekeknek.

A legnagyobb eredménynek a motiváció erősödését tekintjük. Hogy a második évben egyértelműen szerettek, szeretnek járni hozzánk, és nemcsak játszani, hanem tanulni is szeretnek tőlünk. Új tudásra akarnak szert tenni, figyelmesen és kíváncsian hallgatják végig, amit az új témákról mutatunk, olvasunk, vetítünk lehetőség szerint minél színesebben. Egymással versengve akarnak válaszolni, feladatot megoldani. Tetszik nekik, ha valamire ők taníthatják meg a többieket, és fejlődnek is benne. Többeknél ez a motiváció az iskolába is átment, javuló jegyekben és tanulni akarásban is megnyilvánult.

A másik óriási eredmény az együttműködésre való készség fejlődése. Ez nagyon sok mindenben megnyilvánul. Tudunk beszélgetni körben ülve, és meghallgatni egymást, figyelni a másikra. Tudunk közlekedni, szabályokat betartva, egymásra figyelni. Részt tudunk venni kulturális és szabadidős programon, figyelve, szabályokat betartva. Társasjátékozunk, csapatjátékokat játszunk. Kézműveskedünk, ételt készítünk, mindezt úgy, hogy tudnak várni, egymásra és ránk figyelni, és a végén látványos eredmény is születik, amire együtt lehetünk büszkék. Elfogadóbbak egymással, barátságok is születtek, a foglalkozásokon túlmutatók is. Többször is megünnepeltük az ünnepelteket, ilyenkor e „kötelező” udvariasságon túl is igyekeztek egymásnak örömet szerezni.

Aztán vannak egyéni eredmények. Érdemjegyekben és iskolai magatartásban, motivációban is. Van, aki az indulatait tanulta meg jobban kezelni, más elkezdett olvasni, a felnőttek helyett a gyerekkel is barátkozni. Az, aki megszólalni is alig mert, az ma már hajlandó erre is, akit csak a játék érdekelt, azt ma már a tudás is.

De nemcsak a gyerekek, mi is fejlődtünk. A versengést előidéző motivációs rendszerünk helyett együttműködésre, közös eredmények elérésére sarkalltuk a gyerekeket. A tanulós foglalkozásainkat tudatosan építettük fel. Általában egy hónapon át dolgoztunk ki egy-egy témát, haladva a világűrből egyre közelebb a Föld bolygón, az állatvilágon keresztül egészen az emberi testig. A motivációs rendszerünket, és a témáinkat Barna Kinga önkéntesünknek köszönhetjük. Az egyes foglalkozásokat pedig többen, egymással megosztva a témákat dolgoztuk ki. Igyekeztünk minél inkább élményszerűn tanítani. Kipróbáltunk többféle technikát, és igyekeztünk mindig a sikeresebbeket erősíteni. A látványos demonstrációk, kisfilmek használata mellett nagyon bejött, ha megalkottunk valamit egy-egy témakörből (a naprendszert, többféle tablót, az emberi vér modelljét, csontvázat papírból stb), vagy ha egymást kellett megtanítaniuk valamire.

Nemcsak minőségben, mennyiségben is többet kaptak a gyerekek. A péntek délutáni, tanulós foglalkozások mellett bevezettük a szombati játszó délelőttöket. Itt az volt a cél, hogy minőségi időt töltsenek el játékkal, ezért társasjátékoztunk, legóztunk, kézműveskedtünk, varrtunk, tavasztól pedig egyre több időt töltöttünk kint labdajátékokkal, sorversennyel, ügyességi játékokkal, amiben az önkéntesek mellett egy terápiás kutya, Bella is időnként a segítségünkre volt.

Több programot szerveztünk, mint tavaly. Voltunk tűzoltóságon, játszótéren, játszóházban, a Gödöllői kastélyban, péceli rendezvényeken és vendégségben egy csodálatos terpasztal építőjénél, Farkas Tibornál.

Igyekeztünk minél jobban felhasználni a mese gyógyító, terápiás erejét. Két hivatásos meseterapeuta volt rendszeres vendégünk: Török Gabriella és Lentulay Edina többek között a barátságról, elfogadásról hozott nekünk meséket, amik kapcsán beszélgettünk is a gyerekekkel. Rendszeres vendégei voltunk a Hámori Háznak, ahol Bognár-Burik Bea varázsolta el a gyerekeket bábos meséivel, aminek egy-egy szereplőjét aztán el is készítettük. És végül mi magunk is megalkottunk egy mesét a Mikulásról és manóiról, amit Mihala Vera önkéntesünk rendezésében és a gyerekek szereplésével adtunk elő a szülőknek és egy péceli idősotthon lakóinak.

És végül, de nem utolsó sorban támogatóink segítségével egy óriási összefogásnak köszönhetően megszervezünk egy a tavalyinál hosszabb és sokkal tartalmasabb, színesebb nyári tábort.

Óriási köszönet jár mindezért elsősorban az önkéntesek csapatának, akik szabadidejüket és sokszor pénzüket is áldozva dolgoztak egész évben a gyerekekért! Hála és köszönet a szülőknek és tanároknak, akik velünk együtt egyengetik a gyerekek útját. És nagy-nagy köszönet a támogatóinknak, akiknek a száma szépen gyarapodott az év során. Ki pénzzel, más szolgáltatással, kapcsolatrendszerével segített, hogy a gyerekeknek egyre többet adhassunk.

Most még táborozunk egy jót, és aztán szeptembertől folytatjuk.

Hozzászólás zárolva