Megerősödve léptünk a második Varázskulcs évbe

Együtt építjük a mi mesebeli várunkat
2017-10-22

“Először csak egyedül voltam, de mindenképpen akartam javítani a helyzeten. Mert láttam, mennyire sok reménytelen sorsú gyerek van körülöttünk…” Szubjektív gondolatok a Közösség alapítójától a második Varázskulcs év kezdetére.
“A kisfiam osztálytársai voltak, a barátai, és a többi osztályban is sokan. Olyanok, akikről tudod: nemhogy egyetemre nem mennek, de csoda, ha elvégzik a nyolc osztályt. Akik olyan felnőttek lesznek, akiket a többség lenéz, megtűr, sőt gyűlöl. Egyik napról a másikra próbálnak majd túlélni. Csak a reményük marad, hogy egyszer ők is kiléphetnek a szegénységből. Csak a tévé és internet által táplált álmaik maradnak, és a végtelenül szűk, nyomasztó és reménytelen életük.

Már nem akartam emiatt bosszankodni, szomorkodni, hisz mit érek vele. Tudtam, hiába várnék másra. Sok helyen láttam, ahogy belevágtak. Minden nélkül, illetve nagyon is sokmindennel: lelkesedéssel, elhivatottsággal, bátorsággal, szerettel. Ha nekik megy, nekem is menni fog. És ment. De nem egyedül. Rögtön rátaláltam barátokra, akik hittek bennem. Akik már régóta szerették volna, épp csak egy kis lökés kellett. Aztán rátaláltam még több barátra. Olyanokra, akik az idejüket is szívesen áldozták azért, hogy gyerekeknek segítsünk.

Belevágtunk. Sok bizonytalansággal, keresgélve a jó megoldásokat. Még feszültség is volt köztünk: vita és sértődés. De végigcsináltunk egy tanévet, és a gyerekek úgy mentek el, hogy alig várták: visszajöhessenek. Ez már olyan eredmény, amire büszkék lehetünk. Közben összecsiszolódtunk. Megszerettük egymást. Tapasztaltabbak és higadtabbak lettünk. Aztán összeültünk egyszer, kétszer, háromszor. Beszélgettünk, leveleztünk, írtunk és terveztünk egy nyáron át és még egy hónapig. Kitaláltuk a következő évet. Tudatosan és megalapozottan, ismerve az erőinket és gyengeségeinket, ismerve a gyerekeinket. Szerintem nagyon jó koncepciót hoztunk össze, amiből épülni tudnak majd a gyerekek, de épülünk belőle mi is. Aztán visszajöttek a gyerekek. Hiányoztunk nekik és nekünk is hiányoztak. A szeretet begyújtotta a motorokat, és elkezdtük a második Varázskulcs évet.

Már nem félek, hogy nem fog működni. A Varázskulcs Közösség létezik. Életre hívtuk és megépítettük az alapjait, melyek igen erősek is lettek. Erősek, mert erős emberek építik okosan. Sokat tépelődünk, keresgélünk, de már nem azon, hogy csináljuk-e. Azon, hogyan lehetünk mindig egyre jobbak a gyerekeknek.”

Battai Eszter, a Varázskulcs Közösség alapítója

Hozzászólás zárolva