Táborozni szeretnénk

Jótékonysági játékbörze a gyerekek javára
2019-04-27
Ilyen volt a harmadik tanévünk
2019-07-23

Nemsokára vége a tanévnek. Szeretnénk a gyerekeket idén is meglepni egy nyári táborral. Ha szívesen segítenél, olvass tovább! Cserébe mi is meglepünk valamivel.

Sokat dolgoztunk idén is. Na nem annyira mi, felnőttek. Nekünk ez kikapcsolódás. A gyerekek azok, akik rengeteget tanultak, figyeltek, fejlődtek. És nem elég, hogy történelmi témákban többet tudnak, mint egy éve, és hogy sok felnőttes dologban is kipróbálták magukat. Itt a tanév végén még egy utolsó nagy alkotásban is alaposan kivették a részüket. Egy igazi videóklipet készítettünk zenével, rap betétekkel és tánccal. Bár a szakmát még csak most kezdtük, a végeredményt így is imádjuk. Ezennel tehát átnyújtjuk közönségünknek a Varázskulcs Közösség Jók vagyunk! című videóját. Kattintsatok, és érezzétek jól magatokat! Cserébe pedig azt kérjük, hogy a gyerekek munkáját segítsetek megjutalmazni egy nyári táborral! Hogy hogyan? Az a film alatti folytatásból kiderül.

Ahogy tavaly, idén is négy napot töltenénk el együtt izgalmas programokkal. Lesz benne tudományos játszóház, lovas program, kirándulás, közös főzés, kézműveskedés és még jótékonykodás is. A négy nap összes költsége belépőkkel és utazással együtt 163.300 forint. Kérjük, hogy járulj hozzá annyival, amennyivel jól esik. Az általad megfelelőnek gondolt összeget ide utalhatod át:

Varázskulcs Egyesület, OTP 11708104-21453867-00000000

Ha készpénzben adakoznál, írj a varazskulcskozosseg@gmail.com címre, és megbeszéljük.

A gyűjtés állásáról folyamatosan beszámolunk itt és a Facebook oldalunkon.

A Varázskulcs Közösség első videóklipjét készítették:

Szereplők
Bagó Dávid
Bangó Vanessza
Belicza Péter
Belicza Viktória
Gánóczi Karina
Házi Alex
Házi Erik
Rácz Tímea
Rácz Andor
Raffael Vanda Vivien
Szekeres Norbert
Szekeres Viktória Kármen
Vigh Boglárka
Vigh Milán
Vigh Zsombor

Koreográfia
Vigh Boglárka

Hangmérnök, vágó:
Németh Mirkó

Fotó:
Grancsai Attila

A táncokat és a szövegeket betanította:
Battai Eszter
Dócziné Obreczán Erika
Erdős-László Csilla
Kozma Erika
Lehoczkyné Gyetvai Ágnes
Magyar Julianna
Mihala Vera
Simon Mónika

Köszönjük önkénteseinknek – a felnőtteknek és az ifiknek egyaránt -, továbbá minden támogatónknak, hogy lehetővé teszik a működésünket!

Külön köszönet a Lázár Ervin Városi Könyvtár munkatársainak!

Hozzászólás zárolva